Élő Téka
A gyűjtemény folyamatos bővítésének egyik módszereként megszerveztük az ÉLŐ TÉKA multimediális eseményt. Az Élő Téka elnevezés Ütő Gusztávtól származik, aki e cím alatt 1998 és 2006 között Sepsiszentgyörgyön egy performanszdokumentáció vetítést és publikus szemináriumprogramot szervezett azzal a céllal, hogy a performanszművészet történetét és aktuális jelenségeit megismertesse az érdeklődő közönséggel.
A jelenlegi projekt keretében az Élő Téka egy olyan nyilvános platformként működött, amelyben – az alkalomra válogatott és szerkesztett archív videóanyagok vetítése mellett – egy közösségi keretet hoztunk létre, amely alkalmat teremt a személyes emlékek megosztására, nyilvános beszélgetésekre és kollektív történetmesélésre. Az esemény az AnnART-sátor, a „jurta” körül zajlott, amely egykor a fesztivál adminisztratív központja és ikonikus szimbóluma volt, ma pedig az archívum legterjedelmesebb tárgya. Az AnnART-sátrat 25 év után először nyitottuk ki és állítottuk fel újra, Szent Anna napjához időzítve, ezúttal a Székely Nemzeti Múzeum udvarán.
A program egy elektronikus telekommunikációs orkesztraként lett megtervezve, amely élő videóközvetítésen keresztül kapcsolta be az archívumban megörökített művészeket a fesztivál valamikori szervezőivel és közönségével folytatott párbeszédekbe, ezáltal újra összekötve a művészeket a helyi közösséggel. Ezek során kötetlen beszélgetések alakultak ki, a közönségnek címzett üzenetek fogalmazódtak meg, vagy akár olyan performatív akciók jöttek létre, amelyek az archívumban megőrzött munkákra rezonáltak. A kétnapos, naponta négyórás esemény egy audio-videó performansszal zárult, amely a fesztivál történetének ikonikus hangfelvételeiből állt össze.
Az egész programot élőben közvetítettük a YouTube-on.
Az AnnART-sátor újranyitását mint előzetes programot egy önálló, közösségi alapú performatív eseményként hirdettük meg. Ez önkéntesek segítségével valósult meg, azoknak a személyeknek az irányításával, akik 1992-ben a sátor megalkotásában is részt vettek, és rendelkeznek annak felállításához szükséges tudással. A sátor újranyitása azt a szinte rituális cselekvést ismételte meg, amely a fesztivál minden egyes kiadását megelőzte.

Videóreklám – AnnART Archívum (HU)
Hangreklám – AnnART Archívum (HU)
Hangreklám – Élő Téka (HU)

Élő Téka / 1. nap
Program / Július 24., csütörtök
17:00 Bevezetés
17:05 Archív felvételek
17:45 Maruyama Tokio + Maruyama Yoshiko
17:55 Archív felvételek
18:20 Beszélgetés az ETNA-csoporttal és a szervezőkkel
18:50 Elekes Károly
19:00 Archív felvételek
19:20 Szücs György
19:30 Archív felvételek
19:45 Baji Miklós Zoltán + Juhász R. József
19:55 Archív felvételek
20:05 Luc Fierens
20:15 Adrian Guță
20:20 Archív felvételek
20:30 Lia Perjovschi + Dan Perjovschi
20:45 Archív felvételek
21:00 Zárás

Élő Téka / 2. nap
Program / Július 25., péntek
17:00 Bevezetés
17:05 Archív felvételek
17:15 Teodor Graur + Olimpiu Bandalac
17:30 Archív felvételek
17:45 Julie Louise Bacon
17:55 Archív felvételek
18:05 Markus Hensler
18:15 Archív felvételek + Roddy Hunter
18:30 Archív felvételek
18:45 Karen Rann + Artur Tajber
19:00 Archív felvételek
19:10 Cosmin Paulescu
19:20 Archív felvételek
20:10 Toró Attila
20:20 Szünet
20:30 Zenei performansz: Kónya Ütő Bence és Pállfy Tibor
21:30 Zárás







Támogatók / Sprijinit de / Supported by:

Médiapartnerek / Parteneri media / Media partners:
